Férfi szerepek
Induljunk ki abból, hogy egy párkapcsolat, vagy pláne egy házasság, kicsit olyan, mint egy vállalkozás. Vannak kitűzött céljai, működési szabályai, vannak előírt feladatok azok számára, akik működtetik. Akkor sikeres, ha mindenki tudja és végzi a dolgát.
Természetesen párt nem olyan elvek alapján választunk, mint mondjuk munkatársat, de ha hosszútávon képzeljük vele a kapcsolatot, akkor érdemes a fentieket figyelembe venni. Ugye akármekkora is egy vállalkozás, a főnök döntése határozza meg a haladás irányát még akkor is, ha előzőleg konzultál az érintettekkel.
A családon belül vannak nagyon jól elhatárolható területek, amelyek nyilván akkor működnek jól, ha valaki felelős értük, figyelemmel kíséri a terület történéseit, meghozza a szükséges döntéseket, és megcsinálja, vagy csináltatja azt, ami éppen szükséges. Ha valamit „mindenki csinál”, annak legtöbbször nincs jó vége, és még csak számon sem lehet kérni senkin.
Nézzük például a család megfelelő anyagi körülményeinek a biztosítását. Ezért a férfi a felelős. Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy csak neki kell dolgoznia, hanem azt, hogy ő a felelős azért, hogy ez a terület rendben legyen.
Természetesen a vonatkozó döntéseket rendszerint a feleségével megbeszélve és az ő egyetértésével hozza, de a döntő szó az övé azzal kapcsolatban, hogy hol, milyen lakásban éljenek, mekkorák lehetnek a háztartási, ruházkodási költségek, milyen befektetések, vagy biztosítások legyenek. Ideális esetben a férfi gondoskodik az autóról, megoldja a lakással kapcsolatos műszaki problémákat, ő tartja rendben a kertet, tehát elvégez minden olyan dolgot, amelyek egy férfi számára nem jelentenek problémát.
A tárgyi dolgokon túl a férfi az, aki védelmet, biztonságot ad a feleségének, a családnak úgy, hogy az példaként szolgáljon a gyermekei számára is.