Hazugság és hűtlenség

Van egy nagy félreértés a hazugságokkal kapcsolatban. Ha belegondolunk, legtöbbször azért nem mondunk igazat, mert attól tartunk, hogy ha kiderül mit csináltunk, akkor valami szörnyűséges dolog történik.

Van persze olyan állapotú ember, aki szándékosan és folyamatosan követ el másoknak kárt okozó tetteket és ehhez kapcsolódóan a hazudozás az állandó működési formája. Ezt a legrosszabb megfigyelő képességű személy is felfedezheti egy idő után, és mivel tudja, hogy kivel van dolga, ennek megfelelően kezelheti a helyzeteket.

Vegyük most az alapjában véve etikus embereket. Ha valaki nem egy fotelben ül egész nap a csukott ajtó mögött, hanem tevékeny és sokakkal áll kapcsolatban, elkerülhetetlenek időnként a tévedések, a hibák. Az is előfordul, hogy egy probléma megoldásánál kénytelenek vagyunk „két rossz közül” választani, tehát valakinek mindenképpen ártunk.

Egy ilyen eset után dilemmázhatunk azon, hogy mit zúdítana ránk az érintett, ha megtudná, vagy hogy biztosan odalenne a megbecsültségünk, vagy esetleg tarthatnánk attól, hogy a személy elfordul tőlünk.

Ha ezeket a „fejünkben gyártott” tragédiákat hazugsággal akarjuk kikerülni, akkor még azzal is számolnunk kell, hogy a figyelmünk egy része állandóan azzal foglakozik: „vajon nem tudta meg valahonnan”? Ettől persze egyre rosszabbul érezzük magunkat, amit a másik is észre fog venni. Elkezd azon morfondírozni, hogy mi változhatott meg, a párja nem olyan, mint korábban, lehet, hogy van valakije…?

Ahogy ezekből látszik, nem túl jó „üzlet” a hazugságok gyártása, már ha az a célunk, hogy hosszútávon szeretetben és egyetértésben éljünk együtt a párunkkal.